Kontraszt Kosztolányira

Már csak néha gondolok a szerelemre.

Kitagadott, csóktalanná mart ajkak

között surran az egykedvű lélegzet.

Nem dalolnak fájó boldog dalt

azok a tolluk vesztett madarak,

tovaszálló kedves buta szavak.

Fagyos, dértől fakó levél pereg,

könnye egyszervolt reménynek.

Óh, mennyire szerettelek téged!

Nekem már oly könnyű a hűség,

vakon járni szerelmesek között

sosem botló lábbal,

örökös, konok elhatározással.

Hanyatló kezed árnyát őrzi arcom.

Én itt maradtam.
Asszonyarc nélküli Te asszonyod.

2006.november