(anyám emlékére)
Kegyetlen tél. Akkor elmentél
s halvány árnyékod hagytad rám, mint jussot,
a fájdalom nem szűnő, agyamba fészkelő emlékét.
Mindig volt és maradt arcodon kín,
nem harag, hogy elbánt veled az élet.
Gyermeknek kevés az eszmélet.
Most felnőttként, utam vége felé talán még nem késő.
Lelkemben kész a számadás, mit kaptam s adtam érte.
Kileng a mérleg nyelve.
Árvának lenni űr, nem lehetsz már gyermek,
nem hajthatod ölbe ártatlan fejed tudva, hogy megbocsát.
Nem tekint rád tiszta szem - ha bűnös volnál, úgy is szent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése