A Boldogságtevő

Tessék csak tessék, folyton és folyvást!

- a ripacs rikolt, csorog a méz-máz -

Ez a hiúság vására erre, csak erre!

Köd van. Vajon szikra gyúl csöppjein,

vagy szemed káprázik és csíkokban nyúlik

a fény - ezüst, piros, fehér és kék -

a tömeg hömpölyög, taposni kész.

Ezernyi kéz matat álmok, talmi vackok között,

a szemeik, igen, azok élnek,

a lelkük elköltözött a reklámok neonvilágába,

monoton zsolozsmájuk agyadba túr.

Tessék csak tessék, erre, csak erre!

Amott egy alak áll egymagában,

a vén ripők körötte hajlong.

Forog az óriáskerék, száll a hajóhinta

de ő csak áll, egyre áll, néz a vakvilágba,

arcán fagyott gésamosoly.

Nézd milyen a szeme - réveteg barna kő.

Cseppenő borostyán, dermedő gyanta.

Nézd milyen a keze - kínai porcelán,

rajta ékes köröm - lesz majd öröm,
csak fogd a kezedbe

rubinlakk ajka mosolygó cseresznye.

Köntöse lenge fátyol, távol-kelet selyme,

titok terül eléd a ködhínáros földre.

Jöjj közelebb hát, erre, csak erre!

Mikor lábaid nyomán rég virít a magány

s kőkemény ágyadban virraszt az álom,

didergő vágyak keserednek szádban

mint hűlt cigaretta íze, vagy pénzért vett,

áporodott kéj izzadt éjszakákon,

akkor nézd őt, öleld, csodáld, súgj neki bókokat,

a homály eltakar, ne félj, nem gúnyolnak.

Feléled majd, szíve ég, szerelme lángol,

tartsd a kezeddel magadtól távol, nézz a szemébe.

Tükör lesz majd ott, jövődnek képe.

Közeleg sorsod, s talán a szerelem

vagy boldogság, mi hajnalra kelve nem röppen el.

Higgy nekem hát és szavamra jól figyelj.

Gyere hát, gyere, mindig csak erre!

Kezedben két jéghideg kéz moccan,

borostyánfényű halvány mosoly lobban

a fehér mozdulatlan arcon.

S te menekülsz már, a ripacs hangja kísér:

Nem szemfényvesztés ez, vagy olcsó mágia

- hisz valaha asszony volt - ma már automata.

2004.12.03.