Csend

Beburkolózom a némaságba, mint lepkebáb,
míg halkan hintál tavaszra várva

 csukott kagylóhéj morajló tengerben
 gyöngykönnyét magába zárva

mint üres házban hideg kandallómély
lobbanó lángot hiába vágyva

mint romos, telt, vén temető
hol az enyészet lábujjhegyen jár

mint hűvös, repedt márványszobor
mi alant őrzi ősi, dermedt titkát

mint  élet-szikkasztott ősanya
hallván az oktondi gyermekzsivajt

hogy halkuljon el végre minden régi zaj.
Békés órára várva beburkolózom a némaságba.

2004.