Perzselt híd feszül
közted és köztem
szerelem,
vékony pókfonál.
Függök
a magány felett
meg-meglódulva a vágytól
ahogy ökörnyál száll
az őszi aranyban.
Hintázom.
Süppedő párnámon
vacog néhány emlék.
Hol van már büszke íved?
Hitem délceg pillérén
üszköt vetett
az idő, s léptem nyomán
hamuvirág nyílt rajtad
szerelem.
2005.06.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése