Száz év

(száz éve született apámnak)

Nem tisztelek földbe vájt sírt
és nem gyászolok gödörnél
hol borzadva néztem
egy halott deszkán
hogyan koppannak a rögök.
Nekem nem ez a gyász,
siratni árva, féregmart tested.
A lelkemben emeltem katedrálist
hol nem mondok imát,
ám ha veled álmodom, ébren látom
szelíd arcodat s a lépted.

Ma lennél száz éves.
Már úgy megszoktam hiányod,
hogy nem is fáj.
Nem értem, hogyan lehet.
Ez volna az élet?
Túllép mindenen,
befon és eltemet,
mint az őserdei lián,
elporlad a testtel
a fájdalom, és gyógyul a lélek?

Születésnapodon
nem mondhatom,
isten éltessen.
Még elmorzsolok pár kusza évet.
Ma száz, jövőre százegy
és így tovább, míg élek,
s végül majd én is
elmegyek.

Már több, mint árvaság
huszonhét év nélküled.

2006.szeptember 14.